Összes oldalmegjelenítés

2015. október 27., kedd

Szőlőszüret


Ebben a gyönyörű napsütéses időben jólesik a napon varrogatni. Ezeket a "szőlőfürtöket" készítettem.


Falvédő egy zenekedvelő kislánynak


Kolléganőm kislánya nagyon szereti a zenét, ezt varrtam Neki.

Forrás: Álomtextil



2015. szeptember 1., kedd

Vége a hosszú forró nyárnak

Igaz ami igaz, ma is veri a 37 fokot a hőmérő, de mivel elérkezett a szeptember úgy gondoltam itt az ideje megmutatni a nyár "terméseit".

Befejeztem egy pár UFO-t.

Nagyon sok foltvarró társamtól olvastam már, hogy kizárólag nagyméretű, az esetek többségében takaró készítésével kezdik ennek a fantasztikus technikának az elsajátítását.
Ezzel én sem voltam másképp.

Több mint 12 év kellett ahhoz, hogy végre összehozzam a legelső "nagymamás" takarómat. 
Először elkészült a középső rész, majd több évi várakozás után akadtam rá arra az anyagra, amiről úgy gondoltam megfelel az alapnak. Mikor ezzel megvoltam, rájöttem, hogy nagyon üres, így gondoltam varrok egy pár nagymama virágot a sarkokra. Mivel közben rengeteg újat tanultam, ez mindig a háttérbe szorult. Így teltek az évek, készültek az új alkotások, szegény "nagmamásom" csak várt és várt, hogy végre befejezzem. Az elhatározás mindig meg volt, és úgy fél éve végre rábukkantam arra a hátlapnak való anyagra, ami végre elnyerte tetszésemet és befejeztem a nagyon UFO takarómat.

Ilyen lett:





Drezdai tányér terítő




Ékszertartó dobozkám horgolt virágokkal





Virágba borult a nagy fa - falikép



Könyvborítók





Táskákat varrtam







Esküvőre készült nászajándékba ez a párna


Anyukám születésnapi ajándéka: virágkosaras díszpárna
Most töltötte be a 90. évet




Karácsonyi párna
Messze még a karácsony, de nem lehet semmit elég korán kezdeni




Gyöngyhorgolással készült gyűrű
Első próbálkozásom